Pontosan előre kitervelem, hol, mit fogok megvásárolni, mert számomra lehetetlenség mindent egy helyről.

Felöltözünk és kocsiba pattanunk.

Ha véletlen elmegyünk a hipermarket mellett megállás nélkül, gyermek hátul hangosan tudtomra adja, hogy a bolt márpedig ott van. Aztán elmagyarázom, hogy a drogéria két lámpa után van, onnan megyünk majd vissza a hiperbe. Megszámolja a lámpákat is, „eeeggy, tettőő”. Leparkolunk, kocsit lezárjuk, puszit dob neki és iszkiri hangos ujjongással a mozgólépcsőn. Drogériában mindenkinek jó hangosan köszön (ettől valamiért mindenki hanyatt dobja magát), fog magának egy kis bevásárlókocsit, amiket elér megtapizza, döntögeti, nézegeti, többször idegösszeomlok, mert meg sem hallja, amit mondok („ne nyúlj hozzá”, nem veszünk olyat”, „tedd vissza”). A pénztárosnak elmeséli, hogy autóval érkeztünk és az a garázsban volt, ahol is ő nyithatta ki a garázskaput (már ahogy egy 2 éves elmesélni tudja, persze én tolmácsolok).

Hipermarketben már beültetem a kocsiba (ha csak pár dolog kell kiskosarat fogunk, az események ugyan azok, mint a drogériában). Pontosan lista szerint haladunk a hatékonyság érdekében, de azért a játékosztályt és a ruhákat meglessük, hátha akad valami jó kis akció :). Szerencsére nem követelőzik sehol (még).  Pénztárnál a férfihez szoktam állni, mert valamiért őt kikerülik (kicsit zord külsejű, de barátságos) és így én hamarabb végzek. Gyermek, míg fizetek, zsebre teszi az összes morcos mögöttünk várakozót a cukiságával, pénztáros plusz pontokat és matricákat ad. Tiszta haszon. Indulás haza, de előtte a kocsiban megesszük a jól megérdemelt nasit.